Tegnap örökre eltávozott Mednyánszky Ági. Ő volt az utolsó tanúja annak a korszaknak, amit a magyar filmgyártás egyik aranykorának szokás nevezni: az 1945 előtti hangosfilmkorszaknak. Viszonylag későn, ám nagyon fiatalon csöppent bele a filmes világba. 15 éves volt, amikor olyan filmben kapott második főszerepet, amely a háborús évek egyik legnagyobb szabású zenés filmje volt. Azt megelőzően nem is született ilyen "jazzfilm" Magyarországon. Az 1942-es Heten, mint a gonoszok mintája nyilvánvalóan az amerikai filmek sztepptáncos, "hot-szólós" világa volt, a kivitelezés azonban német és magyar, hiszen a korszak legtehetségesebb berlini zenekarvezetője, Michael Jary hangszerelte és részben írta is a számokat. A kettős szerepet alakító Bilicsi Tivadar mellé kerestek partnernőt, akinek nem csak csinosnak kellett lennie, hanem kitűnő és gyakorlott táncosnak is. Így találtak rá a Mednyánszky-lányokra az akkori Pest valamelyik népszerű táncszínpadán. A testvérpárból a kékszemű, aranyszőke Ági kapta a szerepet, aki szépségével és bájával azonnal elérte a várt hatást. 
A férfiak megőrültek érte, aki pedig értett is a zenéhez, az rögtön látta, hogy nem csak tehetséges színésznőt, hanem remek szubretettet is avatott ez a film.
Második filmszerződését a következő évben kapta: Karády Katalin oldalán játszhatott egy, a Szabadságharc idején játszódó filmben. Mivel azonban a Szováthy Éva nem a legsikerült filmjeink egyike, így az ő szerepe sem túlzottan emlékezetes. Egyvalami miatt azonban mégis érdemes erről a filmről megemlékeznünk: együtt játszhatott az akkori magyar színjátszás legnagyobbjaival, Jávor Pállal, Somlay Artúrral, Lehotay Árpáddal. Még azon a nyáron egy soha el nem készült koprodukció következett, A tenger boszorkánya, amelyet a bolgár tengerparton forgatott volna Bán Frigyes rendező és stábja. A filmről, amely nem érte meg a befejezést, szinte alig maradt fenn információ, így azt sem lehet tudni pontosan, hol és mikor akadt el a produkció.
A következő filmjére, noha az első igazi főszerepet jelentette a számára, szintén nagyon rányomta bélyegét a háború. Az 1944 nyarán készült Makkhetes mégis műterembe került és még az ostrom előtti hetekben be is mutatták. A filmmel, amely az egyik legjobban sikerült vígjátékunk ebből a korszakból, nem sokkal később rengeteg probléma adódott. A gyatra háborús filmnyersanyagok miatt olyan negatívra rögzítették a hangját, hogy alig lehetett érteni a dialógusait. Ráadásul két főszereplőjét, Vaszary Pirit és Pethes Ferencet eltiltotta a pályától az új rendszer művészeti igazolóbizottsága, így magát a filmet is rövidesen betiltotta a cenzúra. A fenti okok miatt évtizedekig nem láthatta közönség, mígnem a nyolcvanas évek végén Amerikából haza nem került egy viszonylag ép kópiája, amivel kísérletezni kezdtek a Filmarchívumban. A
z analóg próbálkozások azonban reménytelenek voltak, mígnem a közelmúltban digitális úton sikerült feltornászni a film hangját az érthetőség szintjére. A filmet nagy lelekesedéssel be is mutattuk az archívum mozijában, az Örökmozgóban, ahová elhívtuk a művésznőt is, aki örömmel vett részt a restaurált film hivatalos bemutatóján. A vetítés után a jelenlévőknek el is mesélte a látottaktól felfrissült emlékeit. Beszélt a légiriadókkal és nyilas razziákkal tarkított műtermi felvételekről és a szentendrei külsőkről, amelyeket a főtéren készítettek, ahol a két konkurens étterem, a Makkhetes és a Korona áll. Nagy öröm volt számára, hogy láthatta, ennyi év után is milyen sokan érdeklődnek régi filmjei iránt. Noha a 2000-es években úgy tűnt, másodvirágzását éli filmszínésznői karrierje, bizonyos értelemben mégis ez a vetítés bizonyult az utolsó filmes premierjének. Nyugodjék békében! Filmjeit és emlékét szeretettel őrizzük tovább!
Update: Mudrák József filmtörténész kiigazításával megtudtuk, hogy A tenger boszorkányának bulgáriai külsőkben történt forgatását néhány hét után a kinti hatóságok leállították és a filmeket elkobozták. A magyar fél elbukta az addig befeketetett energiát és pénzt, ráadásul a felvételeket sem kapták vissza. Köszönjük az információt!
