Hónapok óta tartó archívumi filmrégészkedésünk látványos eredménye, hogy a különböző magángyűjtői filmhagyatékok közt most megtaláltuk az első magyar hangosfilm nyitószámát, amelynek létezéséről eddig nem is volt tudomásunk!
Őszintén szólva, nem nagy durranás, mégis jelentős lelet, hiszen mégiscsak az első, amely 1931-ben, néhány hónappal az örökzöld Hyppolit előtt készült ugyanabban a műteremben. Angyal László zeneszerző és Harmath Imre szövegíró azóta többszörösen feledésbe merült dala mégis tartogat a filmrégész számára érdekességeket. Például azt az alig észrevehető gesztust, ahogyan az énekes, Fekete Pál aggodalommal figyeli a kamera mellett, a díszletek szélén dirigáló karmestert, aki nyilván a belépést inti majd a híres tenoristának.
Aztán amikor megkapta a jelzést (hiszen akkor még ismereretlen technika volt a playback), a Magyar Királyi Operaház és a Homocord hanglemezgyár országosan ünnepelt sztárja ma is irigylésre méltó rutinnal küld egy széles mosolyt közönsége felé - és belép: "Hol a Míszíszípííí ezüst árja zúg..."
Több rendbeli gyakorlatlanságról árulkodik ez az első hangosfilmfelvétel, hiszen nem csak a szövegíró nem vette figyelembe a helyes szótagolást, de a vágó sem volt tisztában azzal, hogyan kell a felvett anyagot feltűnő jelek nélkül tálalnia. De éppen ez a megható ebben a most előkerült dalbetétben, amelyet nyilván valamikor réges-régen egy zeneszerető kéz ollózott ki a film mozikban már lefutott kópiájából, hogy aztán beillessze a maga szórakoztatására összeállított filmdal-gyűjteményébe, amiben most megtaláltuk. Ennek köszönhetően került aztán a tekercs a Filmarchívumba és lett most már közkinccsé. 
A szerenád, amely nyilvánvalóan a film nyitó jelentének egyik bevezető része lehetett, eddig nem nagyon hiányzott az amúgy sem túlságosan sikeres film egyetlen, fennmaradt kópiájából. Aki látta, vagy ismeri A kék bálványt, tudhatja, hogy már az első képsorokban ott láthatjuk a főszereplőket, Jávor Pált és Gózon Gyulát, amint az amerikai miliőben játszódó történet lokáljában egy asztalnál ülnek és beszélgetnek. Igazi "in medias res" kezdésnek gondolhatták eddig közvetlenül a főcím után látva a jelenetet, pedig a forgatókönyv szerint nyilván nem így kezdődött a film. És valóban: váratlanul libben a függöny (élő hátteres utcai bejáratot nyilván költségesebb lett volna építeni a díszletbe) és belép Lóránt György báró és hűséges inasa Péter, mégpedig pontosan úgy, ahogyan az akkori amerikai némafilmeken látták: flegmán, zsebre vágott kézzel, füstölgő cigarettával a szájuk sarkában.
És csak ezt követően ülnek le asztalukhoz, melynél a cselekmény érdemi része szép lassan kibontakozik.
A több, mint nyolcvan év után váratlanul előkerült filmrészlet nem lényeges, de mégis méltó helyet foglal el a magyar filmtörténetben, hiszen az volt az első abban a sorban, amelyben olyan nagyszerű művészeink örökítették meg tehetségüket, mint Kabos Gyula, Fényes Szabolcs, vagy Karády Katalin.
